2021.11.19

„Zöld” beruházások megvalósításhoz elérhető dedikált források

A fenntarthatóság és zöld szempontok korábban nem tapasztalt jelentős térnyerése a legígéretesebb fejlemény a gazdaságban és társadalomban.

Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy nemcsak társadalmi felelősségvállalás, de üzleti érdekek miatt is fontossá válnak a zöld beruházások, amihez egyre több dedikált finanszírozási lehetőség is elérhetővé válik. A beruházáshoz szükséges forrásokhoz való hozzáférés, különösen a gazdaság gerincét jelentő kis és középvállalkozói szektorban kiemelten fontos a gazdaságpolitika számára is. Az alábbi cikkben összefoglaljuk, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésre a vállalkozások számára.

„Zöld Nemzeti Bajnokok” – A zöldgazdaság területén működő mikro-, kis- és középvállalkozások technológiafejlesztésének támogatása, GINOP Plusz-1.3.1-21

A Zöld Nemzeti Bajnokok Mikro-, kis-, és középvállalkozások számára elérhető forrás. 20 millió forint a legkisebb másfél milliárd forint a legnagyobb igényelhető összeg, december elején lehet rá pályázni, valamint majd februárban is lesz egy benyújtási szakasz. Legalább 50 százalék önerő szükséges; a teljes összeg előlegként lehívható; a forrás visszatérítendő, de akár teljes mértékben vissza nem térítendővé alakítható! Hogyan?

·     60 százalékban a vizsgált időszakban a Konvergenciaprogram szerinti magyar nominális GDP növekedésével legalább megegyező arányban kell növekednie a vállalkozás nominális bruttó hozzáadott értékének. A Konvergenciaprogramban 2022-ben 9,1% majd ezt követő három évben évi 7,7-7,9 százalék közötti növekedés szerepel, a vállalkozás bruttó hozzáadott értékének tehát legalább ekkora mértékben kell növekednie, ami az értékesítés nettó árbevétele plusz aktívált saját teljesítmény értéke (saját előállítású eszközök és saját termelésű készletek állományváltozása) mínusz anyagjellegű ráfordításokból áll össze.

·     További 20 százaléka a forrásnak tudásbővítéssel átalakítható. Nem kell messzire menni, többek között itt van az ekkv.hu program. Igen, 20 millió forint támogatásnál 4 millió forintot lehet keresni tanulással!

·     Végül 20 százalékot számít a projekt sikeres végrehajtása, azaz a visszamérés időpontjáig legfeljebb 3 alkalommal kerül benyújtásra a Kedvezményezett által módosítási igény (amely nem foglalhatja magában a megvalósítási időszak 30 hónapon túli meghosszabbítását). A három feltétellel együttesen összejön a 100 százalék, azaz a teljes forrás átfordul vissza nem térítendővé!

Kik kaphatnak ilyen forrást? Olyan KKV-k, ahol legalább 3 alkalmazott van, egy lezárt teljes éve már van legalább 30 millió forint nettó árbevétellel, valamint rendelkezik az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. által a támogatási kérelem benyújtása előtt kiállított tanúsítvánnyal, amely a „zöldséget „igazolja. Melyek ezek a zöld területek?  A támogatást igénylő vállalkozásnak

·       energiahatékonysági beruházásokat kiszolgáló,

·       másodlagos forrásból származó alapanyagot felhasználó vagy előállító,

·       egyszer használatos műanyag termékeket kiváltó,

·       a víz felhasználás hatékonyság növelését szolgáló, vagy

·       elektromobilitási beruházásokat ipari oldalról kiszolgálni képes

gyártó vállalkozásnak kell minősülnie.

Milyen tevékenységek támogathatóak? Technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése, a vállalkozói tevékenység végzésével összefüggő infrastrukturális és ingatlan beruházás, megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása, melyek célja a gazdasági-termelési folyamatok és az üzemen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával, minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsítványok megszerzése, valamint Kísérleti- és Információs technológia-fejlesztés, eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzése, végül tanácsadási szolgáltatások igénybevétele.

 

KEHOP+ (Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program folytatása), leánykori nevén Zöld Infrastruktúra és Klímavédelmi Operatív Program (ZIKOP) 2021-2027

A KEHOP folytatása 42,5 milliárd euró kerettel, a program célja az éghajlatváltozás, a környezetszennyezés és a globális kihívások helyi kezelésének finanszírozása, valamint a klímasemleges gazdaság feltételeit teremti meg. Az operatív program a „Zöldebb, karbonmentes Európa” (PO2) szakpolitikai célhoz kapcsolódik, és összességében öt prioritási tengelyt, és hét egyedi célkitűzést foglal magába: 1) Vízgazdálkodás és katasztrófa kockázat csökkentés 2) Körforgásos gazdasági rendszerek és fenntarthatóság, 3) Környezet-és természetvédelem 4) Megújuló energiagazdaság 5) Méltányos Átmenetet Támogató Alap (Baranya, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyék). Ezeken belül a 2) körforgásos gazdasági rendszerek és fenttarthatóság, valamint az 5) méltányos átmenetet támogató alap, ahol KKV szektor számára lesznek hamarosan pályázatok kiírva.

 

Hitel és kötvény zöld célokra

A vállalkozások számára az EU források mellett rendelkezésre állnak zöld hitelek, a nagyobb középvállalkozások számára pedig a kötvénykibocsátás is lehetőség. Ugyan kevés egyelőre a piaci alapon biztosított kifejezetten zöld hitel, de az irány egyértelmű, a folyamat elindult és megállíthatatlan. A Magyar Nemzeti Bank aktív szerepet játszik abban, hogy a banki mérlegekben egyre inkább növekedjen a környezetileg fenntartható (zöld) iparágak és ügyfelek részaránya a „barna”, azaz a kevésbé fenntartható, és a szigorodó környezeti szabályozásnak jobban kitett (és ezért hosszabb távon kockázatosabb) iparágakhoz, ügyfelekhez képest.

Az elkötelezettség mellett komoly ösztönzőket is alkalmaz a jegybank zöld vállalati és önkormányzati tőkekövetelmény-kedvezmény keretében. A tőkekövetelmények biztonságot jelentenek, de a zöld hitelek vagy épp kötvények, amelyeket a bankok tartanak eszközoldalon, a fenntarthatóság miatt kevésbé kockázatosak, így alacsonyabb tőkekövetelményeket indokolnak. Az MNB által kiszabott addicionális felügyeleti, ún. 2. pilléres tőkekövetelmény egy részét vagy egészét ezért elengedi a jegybank, ami az alacsonyabb kockázatok miatt a bankok biztonságos működését nem veszélyezteti, viszont az ilyen hitelekhez kapcsolódó költségeiket mérsékli. Ez a bankok számára érdemi ösztönző zöld hitelezés és zöld kötvények vásárlása iránt, aminek első eredményei már látszanak is.

Az MNB ezen felül pedig a Növekedési Kötvényprogramban is aktívan vásárol zöld kötvényeket, amelyek sikeréhez szükséges az előbbiekben említett tőkekedvezmény is, hiszen az MNB legfeljebb felét vásárolja meg a vállalkozás által kibocsátott kötvényeknek, a többihez kell a bankrendszer is. Az első vállalati zöldkötvény-kibocsátásra is 2020 nyarán került sor az MNB Növekedési Kötvényprogramjának keretében az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó CPI Hungary Investments Kft. által. Ezzel a 30 milliárd Ft-os kibocsátással indult el a vállalati zöld kötvénypiac hazánkban. A teljes, december végén fennálló, vállalatok által kibocsátott kötvényekre (1525 milliárd Ft) vetítve a kibocsátott vállalati zöld kötvények aránya szintén egyelőre alacsony, mindössze 5,6%. Tekintettel arra, hogy ez a kibocsátás is a 2020-as évben történt, így a csak 2020-as vállalati kötvénykibocsátásokhoz viszonyítva szintén kedvezőbb értéket kapunk. A 2020-ban megvalósult vállalati kötvénykibocsátások 11%-a zöld kötvény volt, jelentős érdeklődés mellett, legyen az ingatlanfejlesztés vagy agrárium. A zöldkötvény kibocsátással kapcsolatos tapasztalatokról itt olvashatsz bővebben, a kötvény a nagyobb középvállalkozások számára lehetőség, de számukra nagyon is vonzó lehetőség.

 

Összefoglalva, azon vállalkozóknak, akiknek zöld beruházáshoz forrásra van szüksége, annak érdemes bankjához fordulni és az EU forrásokat is figyelni (érdemes a Vali oldalt rendszeresen látogatni). Az EKKV program nemcsak a fenntarthatóságban nyújt segítséget, hanem pénzügyi tervezés és finanszírozási lehetőségek kapcsán is rendelkezésre áll oktatási modul.

 

Evolúció program

Együttműködő partnereink

Bay Zoltán
BiB
CED
Danube Capital
Ernst & Young
Future Now
Glósz és Társa
Hiventures
IFKA
KKV Ház
Markcon Informatikai Kft.
Nexius Learning
OD&IT Solutions
PP Konferenciaközpont
Seed