Ingyen elektronikus tananyag segíti a magyar vállalkozások fejlesztését
Magyarország nemzetgazdaságának kiemelkedő kihívásaira válaszul készült el az eddigi legátfogóbb KKV-knak szóló ingyenes képzési csomag a BIB Zrt-nél.
A járványhelyzet különösen éles tükröt tartott a szektor elé: a kis- és középvállalatok digitális érettségi szintje nagyon alacsony. Ám soha ennyi vezető és tulajdonos nem volt még, aki változtatni akar ezen, mint most.
Részletesen ír erről az Origo december 14-i cikkében Személyi László, aki a BiB Zrt. megbízásából 2020. februártól vállalta az E-KKV – Vállalkozz okosan! képzési program vezetését.
A digitális átalakulás mellett kulcsterület a vezetői generációváltás is, melyet követően a vállalatoknak nő az esélye a külpiacra lépésre és a regionális vagy akár globális szerep megszerzésére. Számos idős vezető számára elemi erővel törhet fel a kérdés: akarom és tudom még egyszer újjáépíteni a vállalkozásomat – vagy itt az idő, és ezt már másra kell bíznom? Az ITM is felismerte ennek nemzetgazdasági jelentőségét, György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár szavaival „a koronavírus-járvány még inkább felértékelte a digitális jelenlétet, az önmagukat képezni akaróknak online megoldásokat kellett keresniük, a képzőknek pedig lépést kell tartani a piaci igényekkel.”
Kinek készült az E-KKV képzés?
- Magyar KKV vállalatvezetőknek, tulajdonosoknak
- Generációváltás előtt álló vállalatoknak
- Növekedési célokért dolgozóknak
- Az értékmegőrzés mellett a megújulásra vágyóknak
- Fiatal és kezdő vállalkozóknak
- Üzleti innováció
- HR kihívások és agilis átalakulás
- Digitalizáció
- A közvetlen vezetés átadása
- Belső és külső kommunikáció
Elsőként elérhető modulok
- Üzleti innováció
- HR kihívások és agilis átalakulás
- Digitalizáció
- A közvetlen vezetés átadása
- Belső és külső kommunikáció
Melyek az E-KKV képzés előnyei?
- Ingyenesen és magyarul elérhető képzés, mely átfogó tudással látja el a vezetőket
- Jól tagolt, egyéni tempóban, akár 1-2 órás időszakonként elvégezhető az online rendszerben
- 12 kiváló szakértő és több tucat vállalkozó tudását összegzi
- Már 5 modul 40 órányi anyaga elérhető, és 2021-ben további 4 modul 30 órányi anyagával bővül
A legtöbb vezető bizonyára olyan megoldásokkal reagált a koronavírusra, amelyekről álmodni sem mert volna az idei év tervezésekor. Itt nem szabad megállni – igazából most kell felgyorsítani a digitalizációt és az innovációt a maximumra! Ingyenes regisztráció: ekkv.hu
A tananyag a GINOP-1.1.10-20 „Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása a vállalkozói ismeretek bővítése révén” pályázat keretében készült.